42 perce

A karma az ok és okozat viszonya, kölcsönhatása, törvénye. Ez azt jelenti, hogy minden cselekedtünk egy annak megfelelő következménnyel jár, és minden, ami a világban történik az maga egy következmény, vagyis valamilyen oknak az okozata. A karma tágabb értelemben azt jelenti: cselekedet. S a cselekedet, azaz ok okozatot szül, s minden ok egy előzőleg létrejött okozatból ered. Így jön létre az ok-okozati összefüggések végtelen hálózata. A hindu felfogás szerint a karma nem egyenlő a sorssal, vagy az eleve elrendeltetéssel, hiszen az embernek saját szabad akaratából adódóan mindig lehetősége van befolyásolni a sorsát. Bűneink jóvátételét, belátásunkat, erkölcsi alapállásunkat nem tudnánk kiteljesíteni a szabad akarat lehetősége nélkül. A cselekedeteinknek mindig van következménye függetlenül attól, hogy tudatosan, vagy akaratlanul tettük, amit tettünk. Így a véletlen bűn is elnyeri méltó büntetését, hiszen ha ez nem így történne, akkor feltételezni kellene egy felsőbbrendű hatalmat, mely adott esetben ítéletet alkotna. Ilyen azonban a nyugati vallásokkal ellentétben, a hindu hitvilágban nem létezik.
A buddhista felfogás szerint a karma annyiban nyilvánul meg és fejti ki hatását, amennyiben tetten érhető a szándék, amellyel elkövették. Itt tehát az akarat határozza meg a karma minőségét, mely lehet: teremtő, támogató, elnyomó vagy károsító. Azt fejezi ki, hogy csak tőlünk függ, hogy mi történik velünk az életünk során. Ahogy vetettünk, úgy aratunk most. Vagyis a múltbéli gondolataink és cselekedeteink határozzák meg jelenlegi állapotunkat, s a mostani gondolataink és cselekedeteink lényegében a magjai annak a növénynek, ami a jövőben fog kihajtani, mint életutunk egy része. Tehát nem egy felsőbbrendű hatalom játszik velünk, és dönti el, hogy milyen életet éljünk, így nem is lehetünk áldozatai semmiféle külső erőnek. Minden esetben az ok-okozati összefüggések teremtik meg a mindenkori jelenünket.
Nem csak a keleti vallások, hanem az ősi magyar hitvilág elképzelése szerint is az élet fő vezérlő elve az ok és okozat viszonya.

Talán sok a kérdőjel az életünk során, talán sok nehéz döntést kell meghoznunk, talán nem látjuk tisztán e döntések következményeit, és néha esetleg gyakran úgy tűnik, hogy rajtunk kívül álló okok miatt kerültünk nehéz helyzetbe. Mégis ki más alakíthatná a saját sorsunkat, ha nem saját magunk.
Mindig van választásod. Csak add meg a lehetőségét annak, hogy ez igaz lehet, és figyeld a hétköznapjaidat. Figyeld meg, hogyan telnek a napok, mit csinálsz, hogyan gondolkozol, milyen érzéseknek adsz táptalajt, milyen elképzeléseket dédelgetsz magadban. Aztán figyeld meg, hogy tényleg mindig csak egy út van-e előtted, vagy ott van még egy, esetleg több is, amit csak azért nem vettél észre, mert árnyékban voltak! Légy résen önmagaddal szemben, mert az elméd nagy játékos, képes arra, hogy elhitessen veled olyan téziseket, amik hamis valóságként válnak hétköznapjaid alapjaivá.
Hérakleitosz azt mondja: mindenben ott van a látszat – ezt tudni azt jelenti, hogy az éberség útjára lépni.
Tehát a világ, amelyben élünk illuzórikus. Amikor ezt felismerjük, már másképp tekintünk rá. A gondolataink teremtőerejével, az érzelmeink megismerésével, a szívünk halk szavára való ráhangolódással ráébredhetünk arra, hogy mi a jelenlegi valóságtudatunk, s mi az, ami azon túl van. Ahogy e folyamat során változik az önmagunkhoz való viszonyunk, úgy változik a világhoz való viszonyunk is, változnak a reakcióink, a megnyilvánulásaink, a cselekedeteink, a választásaink. Magunk mögött hagyjuk életünk óriási hullámvölgyeit és hullámhegyeit, de ha alkalomadtán meg is élünk ilyesmiket, sokkal hamarabb túljutunk rajtuk, és ismét visszatalálunk a középpontunkhoz. A bennünk lezajló változások a körülöttünk lévő világban is változást eredményeznek, pontosan az ok-okozati viszony miatt. Így lehetőség adódik arra, hogy a magunk és mások számára is új világot teremtsünk, ha ez a mostani netán nem felelne meg. A döntés mindig a mi kezünkben van, nem véletlenül rendelkezünk a szabad akarattal. Ám:
„Aki sorsát maga kívánja irányítani, ismernie kell önmagát: lelkialkatát, ítélőképességét, tehetségét, hajlamait. Nem lehet ura sorsának az, ki önmagát nem ismeri.” (Tatiosz)